KIM: az új tanévben közel 3,5 milliárdos keret támogatja a kutatói utánpótlást Budapest, 2023. május 16., kedd (MTI) - Az Új Nemzeti Kiválóság Program idei pályázatain is mintegy kétezer nyertes részesülhet ösztöndíjban majdnem 3,5 milliárd forint értékben. A 2016 óta futó program eddigi éveiben 26 milliárd forintnyi keretből mintegy 13 ezer egyetemista és fiatal kutató kapott támogatást céljai eléréséhez - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Budapest, 2021. november 16., kedd (MTI) Töretlen az érdeklődés az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) iránt, amelynek a 2019/2020. tanévben 2061 ösztöndíjasa volt - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tudományos és nemzetközi elnökhelyettese hétfőn Budapesten, háttérbeszélgetésen.
NKFIH: töretlen az érdeklődés az Új Nemzeti Kiválóság Program iránt
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Budapest, 2021. május 18. – Az Új Nemzeti Kiválóság Program május 19-i műegyetemi konferenciáján 17 szekcióban ismertetik a támogatással elért tudományos eredményeiket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ösztöndíjasai. Az elmúlt évben a Műegyetem 190 hallgatója, doktorandusza és fiatal oktatója nyerte el a nemzeti felsőoktatási kiválóság támogatására alapított ösztöndíjat.
Új Nemzeti Kiválósági Program
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) a középiskolát befejező tehetségektől egészen a kiemelkedő tudományos teljesítménnyel rendelkező posztdoktorokig nyújt támogatást. A felsőoktatási tanulmányaikat megkezdő, országos középiskolai versenyen kiemelkedő helyezést elért fiatalok számára indított „Tehetséggel fel!” ösztöndíjról és az ÚNKP működéséről Gulyás Tibor innovációért felelős helyettes államtitkárt kérdeztük.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
2020. június 30-ig elektronikus úton pályázhattak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) idei ösztöndíjpályázataira, a program 4 milliárdos keretösszegére az alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatók, valamint a posztdoktorok, fiatal oktatók és kutatók. Újítás a programban, hogy idén már külön kiírás szólítja meg a tehetséges doktorvárományosokat és posztdoktorokat, ezzel téve teljessé a kutatói életpálya támogatását.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Szalai Ádám 2018-ban az SZTE TTIK-n szerezte mesterszakos diplomáját geográfusként, jelenleg pedig SZTE TTIK Földtudományok Doktori Iskola másodéves PhD hallgatója. „Az okos város fejlesztési modell háttértényezőinek feltárása Magyarországon” című kutatási munkája az Új Nemzeti Kiválósági Program szakmai támogatásával készült. Szalai Ádámot többek között az okos város koncepció céljairól, feltételeiről és hazai fejlesztéseiről is kérdeztük.
Szalai Ádám
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Kétnapos konferencián számoltak be kutatási eredményeikről az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíjpályázatának nyertesei a győri Széchenyi István Egyetemen június végén. Az intézményben összesen 35-en részesültek ilyen támogatásban a most záruló tanévben.
Kínai ösztöndíj
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Megnyíltak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) idei ösztöndíjpályázatai: a program 4 milliárdos keretösszegére 2020. június 30-ig pályázhatnak az alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatók, valamint a posztdoktorok, fiatal oktatók és kutatók. Újítás a programban, hogy idén már külön kiírás szólítja meg a tehetséges doktorvárományosokat és posztdoktorokat, ezzel téve teljessé a kutatói életpálya támogatását. Idén a pályázatokat kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. A pályázati kiírások az ÚNKP honlapján érhetők el: www.unkp.gov.hu.
Új Nemzeti Kiválósági Program
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Tájékoztatás a Tématerületi Kiválósági Program, a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program és az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében támogatott projektek esetében a támogatás felhasználására vonatkozó határidő módosításáról.
naptár
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) a kutatói kiválóságot elismerve ösztönzi a legtehetségesebb fiatalokat, hogy a tudományos életpályát válasszák hivatásuknak. Az idei kiírások utolsó döntésén a Bolyai+ pótmeghirdetésének keretében 58 fiatal oktató és kutató nyert ösztöndíjat, így a teljes ÚNKP program 4 milliárdos keretösszege a 2019/2020-as tanévre összesen 2061 pályázó támogatását tette lehetővé a különböző karrierszakaszoknak megfelelő öt pályázati kategóriában.
Új Nemzeti Kiválósági Program
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Az alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók idén is pályázhattak az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjaira. A program 4 milliárd forintnyi keretösszege a tavalyi évhez képest 13%-kal több ösztöndíjas támogatását tette lehetővé a következő tanévben: a különböző pályázati kategóriákban összesen 2003 pályázat kapott kedvező elbírálást.
Új Nemzeti Kiválósági Program
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) célja, hogy a felsőoktatásban résztvevők kutatói-alkotói kiválóságának támogatása révén ösztönözze az egyetemek tudományos teljesítményét, erősítse a kutatói utánpótlást, vonzóvá tegye a tudományos életpályát, segítsen itthon és a pályán tartani a legkiválóbb oktatókat és kutatókat.
Új Nemzeti Kiválósági Program
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) célja, hogy a felsőoktatásban résztvevők kutatói-alkotói kiválóságának támogatása révén ösztönözze az egyetemek tudományos teljesítményét, erősítse a kutatói utánpótlást, vonzóvá tegye a tudományos életpályát, segítsen itthon és a pályán tartani a legkiválóbb oktatókat és kutatókat. A 4 milliárd forintos teljes keretösszegből várhatóan közel kétezren jutnak majd támogatáshoz.
matematikus
Link küldés
.
Cikk nyomtatás